Trianon megemlékezés 2010
2010-ben 90. évfordulója volt a gyalázatos Trianoni békediktátumnak. 2010 június 4-én 16,32-kor Nagykörűben is megszólalt a harang, és elénekeltük a Himnuszt. Történelmünk gyásznapján Enyed Gabriella, Marosvásárhely szülötte köszöntötte a megemlékezésen részt vevő erdélyi, délvidéki, moldvai, anyaországi magyarokat. A kolozsvári származású Lőrinczné Szilágyi Erzsébet, Reményik Sándor: "A Csonka test" című versét szavalta. Varga B Tamás, őrhalmi palóc dalnok barátunk gitárral kísérve énekelte a "Boldogasszony Anyánk" régi katolikus Himnuszt. Dr. Veres Nándor polgármester a gyalázatos diktátumról, annak hatásairól, szétszóródott nemzetünkről beszélt. Kiemelte: az előző évtizedek óvatos, a szomszédok véleményét figyelő politikája nem hozott semmi eredményt, határozottan és keményen ki kell állni elszakított magyar testvéreink jogaiért ! Romhányi Tomika, Szatmári István: "Trianont ledöntjük" című versét szavalta. Kedves délvidéki vendégünk, a Topolyán élő Andróczky Lászlóné, Etelka néni elmondta, úgy érzi testvérek közé jött. Beszédében biztatott: mernünk, tennünk kell, mert idegenek bitorolják, amit őseink ránk hagytak. Ez nem maradhat így ! Ezután szavalt is: "Mint földgolyó és por". Etelka néni közismert versét: "Adósunk Európa" ezúttal is Enyed Gabika szavalta. A megemlékezés végén Varga B Tamás gitározott, és vele énekeltük a Székely Fohászt és a Székely Himnuszt. 

A megemlékezés után a Művelődési Házban Varga B Tamás adott koncertet. Közben megfőtt a babgulyás, melyet közösen fogyasztottunk el, s némi borocska mellett jót beszélgettünk. Aszódi barátunk, Hőnig Antal és felesége, Radics Géza: "Merénylet a magyarság ellen" című könyvét hozta ajándékba a részt vevőknek, a 160 könyvből Délvidékre is jutott.

Nincs mindenről fénykép, mert videóztam is, esernyő alól. A filmek itt találhatók: http://www.youtube.com/view_play_list?p=94FD6D9E71D5C8C3 

A Szkíta Motorosok előző szombaton koszorúztak Nagykörűben, erről fényképek itt láthatók: http://trianon-emlekmu.hu/Szkita%20motorosok/              

Kattintson egy képre, ha szeretné nagyban megtekinteni.  / Nyitóoldal: www.trianon-emlekmu.hu /